Üzenet

Vecsés-PMFC 1:0

A 22. forduló eredménye:

Vecsési FC - PMFC  1 : 0 (1 : 0)

Gólszerző: Bojtor László (27')

Szász Ferenc vezetőedző: "A szombati napon az éllovas Pécs csapatát fogadtuk hazai pályán. Egy hét alatt ez volt csapatunknak a harmadik bajnoki mérkőzése. A szerdai sajnos elvesztett mérkőzés után az volt a feladata a csapatnak, hogy a regeneráció mellett a mentális felkészítés terén is tudjuk motiválttá tenni a játékosokat. A mérkőzés a tervezett mederben kezdődött, a Pécs hamar el akarta dönteni a mérkőzést és a támadásokkal, gyors indításokkal próbálták a kapunk elé juttatni a labdát, de csapatunk jól kontrollálta ezen indításokat és a támadás építési kísérleteket. Ahogy pedig az idő múlt, úgy lett egyre bizonytalanabb ellenfelünk, mi pedig szép kontra támadásokkal  tudtunk ellenfelünk védelme mögé kerülni. Sőt az első félidő közepén a vezetést is meg tudtuk szerezni és mint kiderült ez most győzelmet ért. A második félidőben minden erejét összeszedve hősiesen tudtuk kivédekezni a Pécsi támadásokat. Ugyanakkor sajnos a második félidőre a támadásaink már nagyon erőtlenek volta, hiszen minden energiánkat felemésztette a védekezés. Elmondható, hogy egy nagyon erős Pécsi csapatot tudtunk legyőzni, mindezt legfőképp annak köszönhetjük, hogy nem csináltunk olyan sorsdöntő egyéni hibát, hibákat amik eddig sajnos jellemezték csapatunkat. Ennek a győzelemnek csak akkor lesz értéke, ha a következő hazai mérkőzésünket is győztesen tudjuk abszolválni."

 

 

Következő bajnoki:

Tabella 2018 / 2019

Team
Played Points
1 Dabas-Gyón FC 15 38
2 Nagykáta SE 14 28
3 Gödöllői SK 15 28
4 Pilisi LK-Legenda Sport 15 27
5 VSE-Biatorbágy 14 25
6 Vecsési FC 15 24
7 Törteli KSK 15 23
8 VS Dunakeszi 15 22
9 Szentendre VSE 15 19
10 Tököl VSE 15 17
11 Nagykőrösi Kinizsi TLC 14 17
12 Százhalombattai LK 15 14
13 Tápiószecső FC 15 13
14 Fémalk Dunavarsány 15 13
15 Maglód TC 14 12
16 Felsőpakony KSE 15 12

Következő mérkőzések

Menetrend

Fotók

Látogatók

3439049
Ma
Tegnap
Héten
Hónapban
Összes
1014
1583
1014
14614
3439049

Server Idő: 2018-12-10 05:28:58

Alapítvány

Vecsés Sportjáért Közalapítvány  / Adószám: 18695508-1-13