Üzenet

Iváncsa-Vecsés 5:4

A 26. forduló eredménye:

Iváncsa KSE - Vecsési FC  5 : 4 (3 : 1)

Gólszerzők: Balogh L.(15',54',58'), Folmer K.(23'), Szalai V.(43',öngól) ill. Kaiser L.(35'), Kemerle D.(59'), Takács Z.(62'), Koziorowski R.(78')

Szász Ferenc vezetőedző: Csapatunk az Nb3. egyik meglepetés csapatánál vizitált. Egy igen jó és technikailag és taktikailag is jól felkészült csapatot ismertünk meg ellenfelünkben. A mérkőzés első szakaszában elég határozottan és egységesen tudtunk védekezni és a megszerzett labdákból a támadásainkban veszély is érződött. Ekkor azonban elkövettük a szokásos hibát, amit egy ilyen rutinos és jó csapat azonnal gólra váltott. Ezután hiába alakítottunk gól helyzetet míg mi kihagytuk, addig ellenfelünk egy gyors kontrából megszerezte a második gólját. Ez ébresztőt fújt csapatunknak és ekkor még bátrabb támadó játékot tudtunk produkálni és ennek meg is lett a gyümölcse, hiszen egy szép támadás végén visszajöttünk a mérkőzésbe. Legalábbis gondoltuk ezt. Hiszen egy újabb hazai szöglet után öngólt vétettünk és így megnyugodva térhetett ellenfelünk a félidői pihenőre. A második félidő rémálom szerűen kezdődött, hiszen a hazai csapat két kontra végén szinte kiütötte csapatunkat. Ekkor azonban teljesen megváltozott a mérkőzés és kiütés helyett nem sok kellett az igazi bravúrhoz. Hiszen 5-1-ről felállva szép támadásokat vezetve sorra rúgtuk a gólokat és alakítottuk ki a helyzeteket. Sajnos az igazi bravúr elmaradt, amiben főszerepet játszott a játékvezető hölgy, aki a 87. percben egy hazai kezezésnél fordította el a tekintetét és nem merte felvállalni a büntető megadását. Ezzel megfosztva csapatunkat a bravúrtól.”  

Következő hazai mérkőzésünket pénteki napon játssza csapatunk a Kozármisleny csapata ellen.

 

Következő bajnoki:

szombat 24 november, 2018 13:00
 
Maglód TC - Vecsési FC

Tabella 2018 / 2019

Team
Played Points
1 Dabas-Gyón FC 14 35
2 Gödöllői SK 14 28
3 Nagykáta SE 13 25
4 VSE-Biatorbágy 13 24
5 VS Dunakeszi 14 22
6 Pilisi LK-Legenda Sport 13 21
7 Vecsési FC 14 21
8 Törteli KSK 14 20
9 Szentendre VSE 13 19
10 Tököl VSE 14 17
11 Nagykőrösi Kinizsi TLC 12 14
12 Maglód TC 12 12
13 Felsőpakony KSE 13 12
14 Fémalk Dunavarsány 14 12
15 Százhalombattai LK 14 11
16 Tápiószecső FC 13 7

Következő mérkőzések

szombat 24 november, 2018 13:00
Maglód TC - Vecsési FC
szombat 01 december, 2018 13:00
Nagykőrösi Kinizsi TLC - Nagykáta SE
szombat 01 december, 2018 16:30
Maglód TC - VSE-Biatorbágy

Menetrend

Fotók

Látogatók

3409655
Ma
Tegnap
Héten
Hónapban
Összes
635
1600
4104
32116
3409655

Server Idő: 2018-11-21 09:40:38

Alapítvány

Vecsés Sportjáért Közalapítvány  / Adószám: 18695508-1-13