Üzenet

Vecsés-Tápiószecső 2:1

A bajnokság 16. fordulójának eredménye:

VECSÉSI FC - TÁPIÓSZECSŐ FC  2 : 1 ( 2 : 0 )

Góllövő: Novák Mátyás (35'), Bruckner András (43')

 

Urbán Flóri a mérkőzésről:

 

„Ismerkednünk kellett a füves területtel, meg a 110x65-ös pálya mérettel, mert a felkészülés során ilyennel nem sűrűn találkoztunk. Az első 20 percben akár hátrányba is kerülhettünk volna, de szerencsére a félidő végére 2 gólos előnnyel mehettünk pihenni. A második félidőben kinyíló ellenfelünk védelmét nagyon könnyen kontráztuk le, és ugyan ilyen könnyedén szórakoztuk el a nagyobbnál nagyobb helyzeteinket. A 80. percben az addig kiválóan bíráskodó játékvezető olyan büntetőt ítélt ellenünk, amin finoman szólva is az egész stadion röhögött. Ezután alaposan megzavarodtunk, és az utolsó percekben, a több gólos könnyed győzelem helyett majdnem pontokat veszítettünk. Egy mondatban összefoglalva: Ezen a mérkőzésen a teljesítményünk hasonló volt, mint a téli felkészülés, néha kaotikus, néha rapszodikus, de szerencsénkre sikeres...”