Az őszi bajnokság sajnálatos módon nem úgy sikerült ahogy gondoltuk. A tavalyi bajnoki cím
után, ez elég siralmas szereplés volt. Átbeszéltük az okokat, és arra a döntésre jutottunk, mint
egy családban is vannak időszakok, amikor nagytakarítást kell végezni. úgy gondoltuk, hogy
eljött a mi időnk is. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű, mert télen nagyon nehéz igazolni,
általában a jó játékosokat nem engedik el clubok, de azért vannak kivételek. a másik ok, hogy
igazoláskor fizetni kell a játékosokért.
Folyamatosan kerestük a játékosokat, tudtuk, hogy hova szeretnénk igazolni, tudtuk, hogy kik
azok a játékosaink, akik abba hagyják a focit, vagy a club nem számít rájuk a jövőben.
2021. Bajnokok vagyunk!
I. osztályú felnőtt bajnokság 29. forduló
Dunaharaszti MTK - Vecsési FC 1 : 1 ( 1 : 0 )
Gólszerző: Gulyás M.(47') ill. Mojzer Gy.(83')
Vincze Gábor vezetőedző: "Minden elismerésem a csapaté, hiszen nagyon furcsa évünk volt a vírus és a sok elhalasztott mérkőzés miatt. A szerda-szombat ritmus sokat kivett a keretből, nem megszokott ez ebben az osztályban. Igazi rangadó volt, ahol megérdemelten hoztuk el az egy pontot. Minden játékos átérezte miről szólt ez a mérkőzés és megcsinálták, feltették az i -re a pontot. Jó volt ez így! Hajrá Vecsés!"
2021. április 26-án megtörtént a vecsési pétanque-pálya területének kijelölése a Présház utcai parkban, így a napokban megkezdődik a pálya kiépítése. Várhatóan két héten belül elkészül Czibolya Zoltán és a vecsési Önkormányzat támogatásával, segítségével.
A szervezés Erszény Krisztián ötlete alapján indult, egy facebook oldalhoz bárki csatlakozhat, ahol aktuális információk találhatóak (https://www.facebook.com/groups/836639733591301)
Nagyon jó hír ez azok számára, akik szeretnének a szabadban eltölteni egy kis időt úgy, hogy közben egy kellemes szórakoztató tevékenységet végeznek ismerőseikkel, barátaikkal. Amellett, hogy a pétanque játékban erre lehetőségük nyílik, ezt ráadásul járvány-kompatibilis módon tehetik meg.
A pétanque-ot ugyanis szabad téren játsszák, egymástól megfelelő távolságot tartva - azaz többnyire néhány méteres távolságban - maszkban és a játék során mindenki kizárólag a saját eszközeit használja, csak azokhoz nyúlhat.
A jó levegő, ideális esetben egy kis napsütés, a koncentráció és mozgáskoordináció, valamint a csapatjáték egyaránt a pétanque jellemzője! Hamarosan szeretettel várjuk az érdeklődő játékostársakat!
Vincze Gábor vezetőedző: "A körülményeket és a rövid felkészülési időt tekintve jól sikerült a felkészülésünk. Négy meghatározó játékos érkezett a keretbe és négyen távoztak. Idei első mérkőzésünk a Dunaharasztival volt akik Nb3 -ból erősítették meg keretüket. Egy nagyon jó színvonalú mérkőzés volt amit sajnos 1:0-ra elveszítettünk az utolsó percekben. A célkitűzésünk nem változott, szeretnénk a dobogón végezni a bajnokság végére."
A nevezések összesítése és a hiánypótlások befogadása után az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Versenybizottsága beosztotta, hogy mely egyesületek indulhatnak a 2020/2021. évi Pest megyei férfi felnőtt nagypályás labdarúgó-bajnokságok egyes osztályaiban.
I. osztály
Az MLSZ Elnökség ELN-55/2020 (05.04.) számú határozatának köszönhetően az elmúlt (csonka) szezon eredményei alapján az I. osztályból feljuthatott volna az NB III-as bajnokságba a Viadukt SE, ám a biatorbágyiak nem éltek a lehetőséggel. Mindezzel párhuzamosan a Dunaharaszti MTK kiesett az NB III-ból, s mivel a csapat a III. osztály feltöltése során sem került sorra, ezért a ’Haraszti is a „megye-egybe” lett beosztva. A szezon befejezése előtt visszalépett Nagykőrösi Kinizsi SE nem nevezhetett a megyei élvonalba – más kérdés, hogy a klub sehol sem indított csapatot ebben az évadban. Nem nevezett továbbá a megyei I. osztályra a II. osztályba visszalépő Szentendre VSE és az indulási szándékát első körben jelző, de végül valamennyi szintről visszalépő Törökbálinti TC. 16+1–3=14.
A két üres helyre a másodosztály listavezetői, azaz a Budakalászi MSE és a Felsőpakonyi KSE lettek felkérve, amely klubok örömmel vállalták is a legmagasabb megyei szinten való indulást.
forrás: pest.mlsz.hu
A tavaly átadott műfüves pálya mellett, új élőfüves focipályával és futókörrel bővül a Sándor-tanyán lévő sportkomplexum.
A tervek szerint 3-4 éven belül lelátó és székház is lesz a területen, amely nem csak a labdarúgók, hanem más sportágak képviselőinek is számos lehetőséget biztosít majd a felkészülésre, versenyzésre.
– Olyan tervet hoztunk létre, amelynek keretében a mostani centerpályánkat át tudjuk adni a lakosságnak tömegsportra. Fejleszthettük volna a mostani pálya környezetét is, de mivel adottak a terület határai, nem igazán lehetett volna terjeszkedni. Egy teljesen új öltözőt is kellett volna építeni, hiszen abban, ami most van, még gyerekként én is öltöztem. Így amellett döntöttünk, építünk egy újat, ahol nagyobb területtel számolhatunk – mondta Czibolya Zoltán, a városi Sportbizottság elnöke.
A képviselő elárulta, nem csak a labdarúgást fogja kiszolgálni az új komplexum, hanem a Vecsésen egyre inkább népszerűbb íjászok is tudnak majd ott gyakorolni a számukra kialakított pályákon, de persze bármelyik sportegyesület használhatja, ha elkészül.
Az MLSZ Elnöksége 2020. május 4-én úgy határozott, hogy egyetlen amatőr verseny (valamennyi korosztályos bajnokság, kupa, grassroots torna stb.) sem folytatódik, azaz valamennyi korábban felfüggesztett sorozat véget ér(t).
Az MLSZ Elnöksége 2020. május 4-én ELN-55/2020 (05.04.) számú határozatával – többek között – az alábbiak szerint határozott.
1.) A korábban felfüggesztett amatőr versenyek nem (sem) folytatódnak, mindegyik lezárásra kerül, melynek következtében az elmaradt és hátralévő mérkőzéseket (tornákat, rendezvényeket) nem játszák le a csapatok.