A csapat története

A VECSÉSI FUTBALL CSAPAT TÖRTÉNETE

 

  • Az alapítástól a negyvenes évekig

 Múltidézésre két ízig-vérig Vecsés-szurkolót, Geiger Andrást és Koppermann Frigyest (képünkön) hívtam segítségül. 1911-ben megalakult a Vecsési Sportegyesület, a VSE. Balogh Mihály pálinkafõzõ tömörítette egyesületbe a fiatalokat, aztán saját maga lett a csapat mecénása és vezetõje. Az akkor még fekete-fehér színekben játszó – kizárólag helyi játékosokból álló – egyesület 1912-ben már a közép-magyar bajnokságért játszott. Két év múlva, 1914-ben megalkották a Vecsési Iparos és Munkás Testedzõ Kör (VMTK) alapszabályát. Ez, a már piros-fehér színekben játszó csapat minden sportág mûvelésén túl még az ismeretterjesztõ, tudományos elõadások rendezését és célul tûzte. A község háború elõtti sportélete a VMTK-ból nõtt ki: 1937 szeptemberében fényes külsõségek között avatták fel a ganz-kertvárosi – mai sportpályát. Az elsõ mérkõzésen mintegy 800 nézõ vett részt. Aztán 1938-ban már arról írtak a lapok, hogy kicsi a pálya, bõvíteni kellene.

Vági Kálmán szövetségi kapitány volt 1942-43-ban. Ez volt egy nagyon nagy korszak, sok tehetséges labdarúgónk volt, de a sportvezetõ, (Czafik) is sokat tett a csapatért. Egy két név ebbõl az idõszakból: Szántó Nándi, Bitt, Mátyás, Farkas József, Sztankovics Lajos, Takács Miklós, Szabó József, Duhaj János (kapus), Virányi (Újpestbõl jött), Török (Ganz), Kanyár (Bp. Építõk). Geiger András emlékei szerint 1945 nyarán Pilisen játszották az elsõ barátságos mérkõzést. Akkoriban többek között Földi,  Dinyasz (becenév), Csurgai, Stász Maxi, Jánya, Boros (kapusok) alkották a csapatot. Akkor 3-1-re gyõztünk, majd 1946-ban, a megyei bajnokságban indultunk.

 Ez a csapat a Pest Megyei I. osztályú bajnokságot 1946/47-ben nyerte meg. Ezekben az években volt egy szponzorunk, aki a Siemens gyár fõmérnöke volt. Mellette két-három katonatiszt is „csurgatott” a csapatnak, s így tudtunk légiósokat szerepeltetni. Akkor volt klubházunk is, ez egyébként jelenleg kultúrházként (a mai Károlyi-Telepi utca sarkán található) mûködik.

Közvetlenül a háború után, 1948/49-ben NB III-as bajnok lett a VMTK. A Vecsés történetében ekkor jegyezhettük fel elõször, hogy 3 légiós, az Építõkbõl érkezett Kanyár, az Újpestbõl igazolt Iványi (Unikum) és a korábban az NB I-es Ganzban szereplõ Török is a VMTK csapatában rúgta a bõrt.

- Az õ ideérkezésük körülménye sem voltak mindennapi, illetve mai ésszel felfogható. Mivel háború utáni idõszakot éltünk, tudvalévõ, hogy élelmiszer-problémák voltak, ugyanakkor vidéken mindig volt kaja. Édesapám hentesként is támogatta a focistákat, számtalan alkalommal töltött kolbászt a csapat tagjainak. Az utolsó fordulóban, a Rákoskeresztúr ellen volt – idegenben – a ki-ki meccsünk. Érdekes jelenet játszódott 

le, hiszen az utolsó mérkõzésen mi, vecsésiek vezettünk 3-1-re, amikor a hazai csapat szurkolói elkezdtek mûbalhézni, meggyújtották az öltözõt. Mi lett a következmény? Egy hét múlva újra kellett játszani a mérkõzést. Persze azt a mecset is mi nyertük, akkor 5-1 volt a végeredmény.

Amikor feljutottunk az NB III-ba, akkor a Dorog, a Nyergesújfalu, az Esztergom, az Autótaxi csapataival találtuk magunkat szembe. A rajtnál a legpengésebb játékost, Kanyárt eladták az NB II-be feljutott Mátészalkának, s ebbõl az üzletbõl akkora bevétele lett a VMTKnak, hogy amellett, hogy egy csatárt és egy kapust is igazolni lehetett, még az egész csapat is elutazhatott a Balatonra, 10 napra nyaralni. Pár éve megtekintettem Baktalórántházán a VFC meccsét, és bizony még mindig hallottam a Kanyár becenevet. A Kanyár név tehát a mai napig is él Szabolcsban, Mátészalka környékén napjainkban is ,,Kanyár”-nak becézik azokat a fiatal játékosokat, akik kiemelkedõen ügyesen teszik a labdát

– nyilatkozta Geiger András.

Az ötvenes évek 1952-53-ban felkerültünk az NB III-ba, ekkor többek között az Autótaxi, MRG, Újlaki FC, Tokod, Nyergesújfalu, Szolnok, Komárom ellen játszottunk. Az is elõfordult, hogy totómeccset játszottunk az NB III-as bajnokságban. Két-három évig csak vergõdtünk, majd 1955-ben kiestünk.

1956-ban jött a B. Nagy László nevelõedzõ, aki ,B’ válogatott, majd sokszoros vasutas válogatott játékos is volt korábban. A megyei bajnokságban játékos-edzõként vezette a csapatot. Õ nagyon sok játékost nevelt. Csak néhányat említsünk meg, a teljesség igénye nélkül:

Krausz István, Makovetz János, Molnár István, Szûcs Jenõ, Kalász József, Hanech Károly és János (15-sörös ifiválogatott volt, 1955-ös ifi-válogatottal kint maradt Bécsben, majd nyugatnémet B válogatott is volt, aztán az Egyesült Államokba került), Strasszer Lajos, Mertz Ferenc, Kári Ferenc. Ez szintén nagy korszak volt. kb. 1962-ig. B.Nagy nagyon technikás játékos volt, 1966-ig többször is ingázott Vecsés és a Budapesti (kõbányai) Törekvés között. Õ nevelni akart mindig. Mindig vecsésinek mondta magát, itt is van eltemetve. Szabad Föld Kupa-gyõzelem 1965-ben Fischer Mátyás elnök és Zempléni József (Cemi) technikai vezetõ irányításával a klub híressé tette a várost. A megyei II. osztályú bajnokságot nyert csapat a 8 közé jutott a Magyar Kupában, eközben legyõzte az NB

I-es Salgótarjáni Bányászt is. A 2-1-es gyõzelemmel véget ért meccsen 4200 nézõ tombolt!!!

1965. november 14-én, a Népstadionban, az Esztergomi Vasassal vívott mérkõzésen a Vecsés megszerezte a Szabad Föld Kupát (fotó a címlapon). Az akkori edzõ tehát B. Nagy László volt. A csapat pedig a Bogár – Molnár, Trassel, Leimeter, Horváth, Fekete – Schisszler, Mercz, Varga – Makovecz, Szokolay összeállításban lépett a Népstadion gyepére.

–  A Szabad Föld Kupa gyõztes Vecsési VIZÉP sportköri elnöke édesapám, Fischer Mátyás volt. Ez természetesen semmit sem von le Cemi érdemeibõl, aki – emlékezetem szerint - akkoriban a labdarúgócsapat technikai vezetõje volt. Apám és Cemi mindvégig szeretetteljes kapcsolatban állt, még akkor is, amikor már csak ritkán találkozhattak. Apám nem vezette hosszú ideig a sportklubot, legfeljebb 2 évig, B. Nagy László szerzõdtetése azonban az õ meglátását dicséri. Már az 1960-as években beszélt nekem egy „csodaedzõrõl”, aki egyszer a szünetben bement a többgólos hátrányban lévõ Vecsés öltözõjébe, és ott úgy eligazította a játékosokat, hogy a katasztrofálisnak ígérkezõ vereséget a csapat bravúros gyõzelemre váltotta a 2. félidõben. Apám jelent volt az öltözõben és hallotta B.Nagy szavait, mert õ volt ez az edzõ. Amikor sportköri elnök lett, elsõ dolga volt, hogy megkeresse B.Nagyot. Kétségtelen, hogy ezzel a késõbbi vecsési sikerek egyik alappillérét rakta le. Apám nagyon becsületesen gondolkodott, ennek következtében a meggyõzõdéseiben rendkívül szilárd volt. Nehezen haragudott meg, de, aki egyszer lejáratta magát nála, az nem állt meg többé elõtte. De megvolt benne a hála képessége is, soha nem felejtette el a jót, amit kapott. Akár, mint magánember, akár, mint vecsési szurkoló – áll Varsa Mátyás kedves olvasónk levelében.

  • A hatvanas évek végétõl a hetvenes évekig

1966/67-ben szintén egy nagy korszak kezdõdött. Bogár (kapus), Molnár, Kalmár, Tóth P., Sárosi, Szûcs Jenõ, Makovetz, Cserháti (NB I/b gólkirálya volt – középcsatárt is játszott), Kalász, Szokolyai György, Varga Miklós (30X ifi-válogatott volt, majd a Csepelre került), majd Nógrádi Ferenc olimpiai bajnok (1964) is idekerült. Megyei bajnokok lettünk 1966/67-ben.

1968-ban már NB III-ban indultunk: ekkor az Ikarus nyerte a bajnokságot, de a Csepel Autó is itt szerepelt.

Majd 1969-ben már a Vecsés lett az elsõ, s ekkor feljutottunk az NB II-be. Salgótarján is itt szerepelt, de 14 pont fölénnyel mi nyertünk. Zempléni József volt akkoriban a

sportelnök, Szotyori Pál volt abban az esztendõben a mester, amikor idekerült, az ifi-válogatottnak is edzõje volt. Volt pénz is, így lehetett megtartani a játékosokat. Aztán Vasas Mihály jött, akkoriban két évig voltunk az NB II-ben, majd kiestünk 1970-ben, a Cegléd ellen. Palotai Károly játékvezetõ bíráskodott a sorsdöntõ mérkõzésen. Ekkor játszott még itt: Fekete István, Schubert Ferenc, és Csernyi Attila is.

Mélyzuhanás jött, ekkoriban csak a tanács tudta támogatni a csapatot. Nehéz idõszakban az NB III-ból a megyei I-be, majd a megyei II-be estünk ki, aztán járási bajnokságban is szerepeltünk.

 

 

  • A nyolcvanas évek:

Aztán az 1980-as évek elején, amikor már a jelenlegi elnök, Földvári Tibor is itt focizott, ekkor ingáztunk a megyei II. és a járási bajnokság között.

- Ezekben az években nagyon jó nevelõk voltak: a jelenlegi polgármester édesapja, Szlahó Józsi bácsi fedezett fel, õ vitt le a margitszigeti Úttörõ Stadionba. Aztán, amikor a Szlahó tanár úr nem ért rá, akkor az Eötvös Józsi bácsi vitt el kedden és csütörtökön a Törekvés pályára.

Végigjártam a szamárlétrát: a vecsési iskolában úttörõválogatott voltam, majd a serdülõ, - az ifi, - a tartalék, -és a felnõtt csapatban is játszottam. Hat éven keresztül voltam csapatkapitány. Magaménak érzem a klubot, hiszen már az 1980-as években is itt hagytam az izzadtságom cseppjeit a gyepszõnyegen, illetve a padlón – emlékezett a VFC elnöke, Földvári Tibor.

Hajdu Lajos 1968-72-ig a Bp. Honvéd, majd 1982-ig a Csepel, 1984-ig pedig a Vasas kapusa, illetve kapus-edzõje volt. Az angyalföldiektõl 1982-ben érkezett Vecsésre. Kettõszázhatvankettõ NB I-es mérkõzéssel háta mögött is hiányzott neki a foci, ezért aztán szívesen jött az NB III-as vecsésiek hívására. Fél év játék után itt vonult vissza az aktív labdarúgástól, azt mondja, hogy levezetni nagyon jó volt Vecsésen. Ezt követõen megszerezte a TF-en a szakedzõi végzettséget, így azóta sem távolodott el a focitól, hiszen megszakításokkal ugyan, de mintegy 10 esztendõt a Honvédnál, három évig a válogatottnál, aztán a Vasasnál, de Tatabányán, Soroksáron és Cegléden is dolgozott kapusedzõként. 2009 januárjától a VFC hálóõreinek edzõje.

- Régebben sokkal nagyobb tisztelete volt a menõ játékosoknak, mint manapság. Amikor a Honvéd öltözõjébe belépett a 70-szeres válogatott Tichy Lajos, azt sem tudtuk, hogy hová merjünk nézni, merre szedjük a lábunkat. Akkora respektje volt a nagy focistáknak, hogy szinte elájultam. Mindez belenevelõdött az emberbe, ám azóta megváltozott a világ, és bizony ezt a fajta tiszteletet hiányolom a mai labdarúgóktól.

A VFC jelenlegi elnökét, Földvári Tibort is én karoltam fel, elõbb a kispadra, majd a kezdõcsapatba is bekerült, 1982-ben néhány mérkõzésen még egymásért, egy csapatban is küzdhettünk. Akkoriban még ránk is felnéztek a fiatalok, Õ biztos még arra is emlékszik, hogy a cipõmet is súrolta. A rangsor, és a tisztelet mellett a hangulat is nagyon fontos volt. Ha itt véget

ért a meccs, akkor – Buronyi Tibiékkel és a többi játékossal együtt – megvacsoráztunk, családias légkörben töltöttük el az estét, éreztük, hogy szeretnek bennünket, hogy tartozunk valahová. Ilyet még az NB I-es csapatoknál sem lehetett tapasztalni. Hajdu Lajos szerint a vecsési hálóõrök nagy kapusreménységek, Gyenes Dávid és Horváth Gábor helyzete szerencsés, hiszen itt jó feltételek mellett fejlõdhetnek tovább – nyilatkozta lapunknak kapusedzõnk.

A nyolcvanas évek elején a csapat újra eljutott a megyei I. osztályig. 1985-ben pedig újra kiesett a csapat, így a megyei II. osztályban küzdöttek a mieink a bennmaradásért. Az 1987-es esztendõ õszi idényében focistáink ismét meghozták a várt eredményt. A csapat a tabella legelején várhatta a tavaszt. Fekete Gizella Népsportban megjelent, „Folytatódik-e a diadalmenet?” címû írásából – egyebek mellett – az is kiderült, hogy akkoriban a Felsõbabádi ÁG, valamint a vecsési Ferihegy Mgtsz ajándékaként a pétisózás, az alapos talajmûvelés és a hengerelés annyira jót tett a hazai zöld gyepnek, hogy új korában sem volt szebb. A cikkíró arról is beszámol, hogy májusban neves NSZK-beli csapatok közül a Détárival felálló Frankfurtot is vendégül látja a VSC.

Az akkori tavaszi rajtra készülõ vecsési csapat 17 napos kemény edzésprogramjában a taktikai gyakorlatok mellett változatos gimnasztika, valamint 3000 méteres futás is szerepelt. 

Az akkori elnöknek, Szlahó Józsefnek is bizakodó volt a hangulata. Emellett ebbõl a cikkbõl olvasható ki az A megyei II. osztályban szereplõ 1986-os labdarúgó-csapat Az elmúlt 75 év álomcsapata A rendelkezésre álló információk alapján Geiger András sporttárs összeállította az elmúlt 75 év vecsési Dream Teamjét:

Duhaj János - Szántó Nándor, id. Kiss András, Leimeter Ferenc, Varga Miklós – Hanech János, Földi Ferenc, Makovetz János - Roik István, Krausz István, Stász Maxi edzõ: B. Nagy László, intézõ: Richter Béla is, hogy Trasszer Lajos, a kiváló edzõ szerint van játékintelligenciája és tartása a csapatnak. Földvári Tibor akkori csapatkapitányt kiemelkedõ személyiségnek nevezte, aki egyébként Tóth Kálmánnal a német Ingolstadtnál (a legendás Varga Zoltán csapatánál) is járt próbajátékon. A cikk a VSC 1988-as reménységei között említi ifj. Müller Bélát, Prokov Lászlót, Szûcs Csabát, Zoltán Lászlót, Tóth Sándort, Molnár Györgyöt, valamint ifj. Maros Ferenc nevét.

  • A kilencvenes évek:

Annak idején egy teljesen leamortizálódott csapatot vettem át, a focisták a megyei II. osztályban rúgták a bõrt. Szinte semmi nem állt rendelkezésre, se labda, se háló nem volt. Aztán megválasztásom után, már az elsõ esztendõ végén megnyertük a megyei II. osztályú bajnokságot, majd a következõ évben, 34 év után ismét a megyei I. osztályban lettünk bajnokok – azóta is egyedülálló módon, egy szezonban százhét (!!!) gólt lõttünk. Így a 2001/2002-es szezonban már az NB III-ban focizhattunk. A mai napig ezt tartom sportvezetõi pályafutásom legnagyobb sikerének. Büszke vagyok rá, hogy a semmibõl építhettem NB-s csapatot. 1998-ban mindent, a pályát és természetesen a csapatot is újra kellett építeni. Hiába voltam elnök, mindenes voltam. Ha kellett pályát gondoztam, ha kellett a legkisebbekkel, az utánpótlással foglalkoztam. Ekkor egyébként a két serdülõ és két ifi csapat mellett – egyedülálló módon – még öregfiúk együttessel is rendelkeztünk. Nagyon komplex dolog volt, de szívvel-lélekkel helyt álltam, hiszen mindenem volt a sport, a labdarúgás. Úgy gondolom, meg is lett az eredménye.

- 1998-ban egy morálisan teljesen szétesett csapatot kellett felépíteni, így már az elsõ napokban azon gondolkodtam, hogy kiket hozzak Vecsésre focizni, kik azok a rutinos játékosok, akik erõsíthetnék a csapatot.

Miután megnyertük a megyei II. osztályú bajnokságot, sikeres igazolások eredményeként igazán nagy nevek érkeztek a klubhoz. Nálunk védett a sokszoros válogatott kapus, Koszta János, de itt rúgta a bõrt, a VFC-ben vezetett le az egykor a világválogatottba is meghívott Törõcsik András is. Nem egyszer zúgott a ,,táncolj Törõ!”. Emlékszem volt egy nagyon kétes mérkõzésünk Makádon, de Törõ szemfülességével sikerült nyernünk ezen a kemény meccsen is. Megemlíthetem még a Tyukodi fivérek és Bereczki Péter kiváló játékfelfogását, valamint a gólkirály Roik Istvánt is. Az 1998/99-es szezonban a volt Vasas játékos, Csima György volt az edzõ, majd a következõ évadban érkezett Gyimesi László játékos-edzõ is nagyon sokat tett az akkori sikerekért. Benne igazán szimpatikus csapatembert ismerhetett meg a vecsési közönség, õ hozta fel a csapatot az NB III-ba – emlékezett vissza Pintér
Ferenc, aki 2001-ben leköszönt  a klubelnöki posztról. A kétezres évek 2004/2005-ben került ide Csábi József, aki a késõbbi években tudatosan, nagyon jó, volt NB I-es játékosokkal és tehetséges fiatalokból új csapatot épített. Itt játszott hoszszú évekig Hertzku, Pisont, Hungler, Ács, Elbert, Fekete Róbert. Ám ekkor már az önkormányzat teremtette elõ a forrásokat, az anyagiakkal nem volt probléma
. Rácz Gábor elnöksége idején, Csábi József után, 2006-ban Pisont István lett az edzõ. Az õ irányításával, 2007/2008-ban 5. helyet szereztük meg az NB II-ben – azóta is ez a 
százéves történelem legdicsõségesebb eredménye. Két év múlva került ide a korábbi hétszeres világ-válogatott Détári Lajos, vele a 6., majd idén a 7. helyet szereztük meg.

 Forrás: Hajrá Vecsés IV.évf.különszám

 

Alapítvány

Vecsés Sportjáért Közalapítvány  / Adószám: 18695508-1-13