Üzenet

Iváncsa-Vecsés 5:4

A 26. forduló eredménye:

Iváncsa KSE - Vecsési FC  5 : 4 (3 : 1)

Gólszerzők: Balogh L.(15',54',58'), Folmer K.(23'), Szalai V.(43',öngól) ill. Kaiser L.(35'), Kemerle D.(59'), Takács Z.(62'), Koziorowski R.(78')

Szász Ferenc vezetőedző: Csapatunk az Nb3. egyik meglepetés csapatánál vizitált. Egy igen jó és technikailag és taktikailag is jól felkészült csapatot ismertünk meg ellenfelünkben. A mérkőzés első szakaszában elég határozottan és egységesen tudtunk védekezni és a megszerzett labdákból a támadásainkban veszély is érződött. Ekkor azonban elkövettük a szokásos hibát, amit egy ilyen rutinos és jó csapat azonnal gólra váltott. Ezután hiába alakítottunk gól helyzetet míg mi kihagytuk, addig ellenfelünk egy gyors kontrából megszerezte a második gólját. Ez ébresztőt fújt csapatunknak és ekkor még bátrabb támadó játékot tudtunk produkálni és ennek meg is lett a gyümölcse, hiszen egy szép támadás végén visszajöttünk a mérkőzésbe. Legalábbis gondoltuk ezt. Hiszen egy újabb hazai szöglet után öngólt vétettünk és így megnyugodva térhetett ellenfelünk a félidői pihenőre. A második félidő rémálom szerűen kezdődött, hiszen a hazai csapat két kontra végén szinte kiütötte csapatunkat. Ekkor azonban teljesen megváltozott a mérkőzés és kiütés helyett nem sok kellett az igazi bravúrhoz. Hiszen 5-1-ről felállva szép támadásokat vezetve sorra rúgtuk a gólokat és alakítottuk ki a helyzeteket. Sajnos az igazi bravúr elmaradt, amiben főszerepet játszott a játékvezető hölgy, aki a 87. percben egy hazai kezezésnél fordította el a tekintetét és nem merte felvállalni a büntető megadását. Ezzel megfosztva csapatunkat a bravúrtól.”  

Következő hazai mérkőzésünket pénteki napon játssza csapatunk a Kozármisleny csapata ellen.