A Vecsési FC vezetősége a szünetben sikeres megállapodást kötött Győri Zoltán Vezetőedzővel, aki a mai naptól vezényeli Csapatunk szereplését.Két éve Bajnok volt Gödöllővel, majd ebben az évben Pomázzal. Ő volt az elmúlt két alkalommal a Pest megyei amatőr válogatott vezetőedzője.Szeretné a Csapat arculatát, dinamikáját elképzelései alapján átformálni, hogy a közösen kitűzött céljainkat megvalósítsuk.
Győri Zoltán:
„Hálás szívvel gondolok a Pomáz Városi ICO SE-ben eltöltött 1 évre. Rengeteg kiváló embert ismertem meg ez idő alatt, és szerencsés vagyok, hogy sikerekben is bővelkedő volt ez az időszak. Nagyon korrekt módon váltunk el egymástól, és ezúton is sok sikert szeretnék kívánni a szeretett volt egyesületemnek és a játékosoknak.
Kaptam egy felkérést pár héttel ezelőtt, és sok töprengés után arra a döntésre jutottam, hogy elfogadom a Vecsési FC ajánlatát, így az elkövetkezendő időben én veszem át a csapat irányítását.”
A továbbiakban Szűcs Lajos volt Vezetőedző, kapusedzői és utánpótlási feladatait látja el Csapatunknál.